Catch and Release

Nagyon dicséretes és okos dolog, amit formálnak a C&R.hu oldalon. Én mindenképpen csak támogatni tudom ezt a törekvést. Jómagam is évek óta visszaengedem a halaim zömét. Néha megtartok egy-egy süllőt, harcsát konyhai fogyasztás céljára. Ez évente 3-4 db halat jelent. Az előző (2007-es) évben már csupán csak 2 db-ot. Mindkettő süllő volt. Karácsonyi vacsora lett belőle. Ha más is így tesz, az teljesen normális és morálisan is értékelhető. A legnagyobb baj azonban az, amikor remegni látok horgászokat - szándékosan nem írok sporttársakat - az alig 40 cm-es kis csukáért. Kérdem én, mi a faxot eszik rajta? Ha már elviszi és betartja a törvényes keret által megengedett mennyiséget, legalább akkora méretű halat vigyen el, amely már legalább 2x, esetlegesen 3x is szaporodott, így gondoskodván a fajfenntartásról. Becsüljük meg az olyan jövevény -szaknyelven tájidegen- halakat, amelyek nem túrják ki az őshonos halainkat az élőhelyéről. Számomra, és ami a legfontosabb: a természet számára, ez a pisztrángsügér (Micropterus salmoides) Az egyetlen hal, amely beilleszkedett a hazai halfaunába. Az Rozmáros tóban lévő populáció képes még úgy is szaporodni és fennmaradni, hogy boldog- boldogtalan elhordja. Nincs kímélet. A 20cm-es fekuszok a tepsiben végzik, vagy a macska eszi meg. Piaci értékét tekintve drágább, mint a nagy becsben tartott süllő. Visszatérvén az őshonosság fogalmához, kérdés az, mi számít őshonosnak? A tudományos meghatározás szerint az a halfaj tekinthető őshonosnak, amely 2000 éve itt él a Kárpát-medencében. Elég morbid, ugye?
Még mi sem élünk itt ennyi ideje. Senki nem tudja megmondani, milyen halak úsztak ez időtájt vizeinkben. Abszolút semmilyen feljegyzés nem készült ezekről a kopoltyúsokról. Ördögi kör, vagy a 22-es csapdája? A legnagyobb hibát azonban ott követik el, hogy eszükbe sem jut, hogy ez egy hobbi. Nem kizárólag a hal értéke a lényeg. Sokan azt számolják, mennyi az engedély, mennyit költött benzire, stb.. nehogy már ne fogja meg ezt az értékű halat... Röhejes. Az ilyenek menjenek a boltba és vegyék meg ott a halakat. Ismétlem magam: ez egy hobbi! A kikapcsolódást és sikerélményt, a tiszta levegőt (már amennyire), a természet közelségét nem pénzben mérjük. Annyi, amennyit szánunk rá. Tudom, kiránduljak inkább, az olcsóbb. Igaz, de én horgászni szeretek. Ha fogok halat,még mindig visszaengedhetem és él tovább, szaporodik, ezáltal biztosítva a következő évekre a megfelelő állományt. Meg kell tanulnunk megbecsülni és tisztelni, óvni, védeni a hobbink célpontjait, a halakat. Ne feledjük: élőlények! Zárszóként csak egy idézetet írnék: "Ha már kivágtunk minden fát, megöltünk minden halat és megmérgeztünk minden folyót, rájövünk, hogy a pénz nem ehető".